Feltöltés folyamatban

Röntgensugárzás és kemoterápia okozta hajhullás


Bőrgyógyász szakorvosunk, „Revalid® hajszakértőnk" ebben a hónapban a hajhullás és kopaszodás egy sajnos nem ritka fajtáját mutatja be, melynek közvetett oka egy a hajhullásnál is súlyosabb problémára vezethető vissza!

A röntgensugarat 1895-ben fedezte fel Wilhelm Röntgen, német gépészmérnök, fizikaprofesszor, melyet eredetileg "X-sugaraknak" elnevezett. A sugárzás egy légritkított csőből lépett ki, amelynek két elektródájára egyenirányított nagyfeszültséget kapcsoltak.

A röntgensugarakat már néhány évvel később előszeretettel alkalmazták nőknél az arcszőrzet epilálására, fokozott szőrösödés esetén, illetve a fejbőr gombás fertőzésének kezelésére. Fél évszázaddal később már feltalálták a gomba elleni hatásos készítményt, de addig már megközelítőleg 300 000 gyerek részesült röntgenkezelésben. Megfelelő adagban alkalmazva a besugárzás nem okozott károsodást, technikai hibák esetén azonban a kezelést követő 3 héten belül teljes hajhullás, kopaszság alakult ki, majd a haj lassan elkezdett visszanőni. Azoknál a gyerekeknél, akik ilyen kezelésben részesültek, későbbiekben sajnos nagyobb mértékben fordultak elő rákos megbetegedések is.

A röntgensugárzás epilációban való hatékonyságát a növekedési stádiumban lévő hajszálak érzékenysége magyarázza. Négy nappal a besugárzást követően a hajszálakban fejlődési zavar keletkezik, melynek következtében a hajszál kihullik. Többszörös alkalmazás során a bőr elvékonyodik, a hajhagymák eltűnnek, a bőr rostjai szabálytalanná válnak, a felületes kis erek láthatóak lesznek, míg a mélyebben fekvő erek a hegesedés miatt elzáródnak. E miatt a bőr kifekélyesedhet, később rosszindulatú bőrdaganatok kialakulása figyelhető meg.

A röntgensugárzást máig is alkalmazzák a bőrgyógyász szakorvosok, de már éppen a rosszindulatú bőrdaganat kezelésére! Ez a kezelés elődjénél sokkal modernebb, nem hat mélyre, és a hajhagymákat is szerencsére megkíméli, csökkentve kezelés mellékhatásait, a hajhullást és a kopaszságot!

A kemoterápiás kezelések során is alkalmaznak olyan készítményeket, melyek hajhullást okoznak. E készítmények gátolják a sejtosztódást is, így a növekvő hajszálak a tövüknél elvékonyodnak, letöredeznek, elkezdődik a hajhullás. Az első kemoterápiás kezelés után legkorábban 4-6 nap múlva már jelentkezik a hajhullás, amely akár hónapokon keresztül tarthat, egészen a teljes kopaszság kialakulásáig.

Mit tegyünk? Bőrgyógyász hajszakértőnk tanácsa.


A kemoterápiás kezelések során bekövetkező hajvesztést csökkenthetjük, ha a kezelést megelőzően a fejbőrt jégkockával töltött zacskóval 30 percig hűtjük.

A kezelést követően a haj regenerálódását vitaminok és ásványi anyag tartalmú készítmények szedésével segíthetjük elő. Kiválóan alkalmas erre a belső táplálású Revalid® kapszula, amely vitaminokkal, ásványi anyagokkal, aminosavakkal és egyéb természetes összetevőkkel járul hozzá, hogy hajszálaink újra egészségesek, erősek legyenek! Hiszen egy örömteli gyógyulást követően a hajhullás megszüntetése is fontos feladat!

(C) 2012 Teva Magyarország Zrt.     Adatvédelmi nyilatkozat     Impresszum     Kapcsolat